Megvannak az Év Testébresztői!

A Coca – Cola Testébresztő Díj jelöltjeit megismerhették a nyár folyamán, folyamatosan lehetett rájuk szavazni is, most pedig kiderült, hogy kinek sikerült a sporttársain kívül a legtöbb embert megmozdítani a közösségi fórumokon, és ki az, akinek a pályázata leginkább meggyőzte a szakmai zsűrit!

 

„Szeretnék példát mutatni!”

A közönségszavazás nyertese Dinya Illés lett, aki sportedzőként, a Fittbike SE elnökeként mindent megtesz azért, hogy kicsitől a nagypapáig mindenkit megmozgasson, és gyakran tart órákat hallássérült sportolóknak is.

„Több mint 30 éve sportolok, a kedvenc sportágaim az úszás és a triatlon, idén pedig tizedszerre teljesítettem az ironman távját. De a motivációt tulajdonképpen nem az újabb távok teljesítése jelenti, hanem a mögöttem lévő csapat! Szeretnék példát mutatni nekik, ösztönözni őket arra, hogy minél többet sportoljanak, hiszen fontos, hogy a sport már gyermekkorban az életünk részévé váljon, hogy a családok együtt sportoljanak, mert így lehet elérni, hogy a gyerekeknek ne kényszer legyen a mozgás, hanem öröm. Nagyon fontos még közösség összetartó ereje is, ami nélkül egy igazi jó csapat nem tud működni! Minden versenyfelkészülésében nagyon fontos szerepet játszik, hogy összebeszélve, együtt tudjunk sportolni, együtt tudjuk egymást hajtani a jobb eredményért! A mozgás pedig mindenki számára fontos, nem így mozgássérült gyerekeknek, és hallássérült sportolni vágyóknak is tartok spinning órákat. Ez egy új kihívás számomra, megtanultam a jelnyelvet is, hogy minél jobb edzéseket tarthassak, és minél jobban megértsük egymást!”

Illés a Testébresztő Díj ötszázezer forintos nyereményét pedig arra költi, hogy minél többen vehessenek részt sportorvosi vizsgálaton Pécs városában.

 

„Önsegítő projektnek indult, aztán kinőtte magát!”

 A másik díjazott Kádár – Papp Nóra lett, akit a pályázata alapján a szakmai zsűri választott ki. Nóra a Gyerünk, anyukám! mozgalom alapítójaként számtalan kismamának és fiatal anyukának segít, hogy újra formába hozzák magukat, a honlapon meghirdetett óráiba bárki becsatlakozhat, és otthon, a számítógépe előtt tornázhat, akár a gyerekkel együtt is!

 „ Az ikreim első születésnapja körül éreztem, hogy valamit változtatnom kell, mert testileg is és lelkileg is eléggé mélyponton voltam. Elkezdtem mozogni, és ezt elkezdtem dokumentálni az interneten, amiből kiderült, hogy erre igény és érdeklődés van, hiszen nagyon sok anyuka jár ugyanabban a cipőben, amiben én: nem találják a megfelelő mozgásformát, az időt, a motivációt. Ez a kezdeményezés tehát tulajdonképpen egy önsegítő projektnek indult, aztán kinőtte magát, és egy csapat, egy szuper közösség lett belőle, amit lehet követni a közösségi oldalon, illetve van egy honlapunk, és ott közvetítünk valós idejű tornákat az anyukáknak, akik a szülést követő hatodik – nyolcadik héttől be tudnak kapcsolódni, és különböző mozgásformákból és nehézségi szintekből tudnak válogatni napi három idősávban.”

Nóra arra is odafigyel, hogy az órák ne legyenek egyhangúak, megszokottak, és újra és újra ösztönözni tudja az anyukákat. A Testébresztő Díj ötszázezer forintos nyereményét is erre költi majd.

„Minden hónapban elhozok egy sztár –edzőt az anyukáknak, hogy ne csak azokkal a mozgásformákkal ismerkedhessenek meg, amiket én és az oktató anyukák tudunk nekik mutatni, emellett pedig minden hónapban havi kihívásokat szervezek az és az első három helyezett jutalmat kap, hogy mindig új és új motiváció legyen a mozgás folytatására!”

 

Ki lesz 2016 Testébresztője?

Az idei Év Testébresztői tehát megvannak, de a program folytatódik, így aki lemaradt, még lehet 2016 Testébresztője!

 

 

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Korábbi cikkeink

Alternatív négyesÉtrend, művészet, lélekgondozás és élménybomba
Update Illatos-omlós csirkemell, zöldséges sült update tésztával Update Illatos-omlós csirkemell, zöldséges sült update tésztával                         
Tippek, trükkök és népi gyógymódok a kínzó tünetek ellenBár tény és való, hogy az allergiás megbetegedések robbanásszerű elterjedése a világban a modern kor emberének túlhajszolt életvitelének is köszönhető, korábban is voltak allergiások, igaz, jóval kevesebben. Nekik gyógynövények és népi praktikák segítettek a túlélésben.
Képzeld el, amit kívánsz és kívánd, amit elképzeltél!A fogyás fejben dől el, mint ahogyan az életben minden változtatás, a cselekvés pedig e döntésnek megfelelően követi az elme utasításait. Aki nem hiszi, járjon utána és próbálja ki mekkora ereje van a gondolatainak. 
Ők hogy csinálják? Sztárok szépségtitkaiHollywood sztárjai látszólag mindig csúcsformában vannak. A legszebb és legnépszerűbb színésznők hétköznapokon is alkalmazható praktikáit bárki kipróbálhatja!
Öko-trendManapság már a ruhatárunknak is harmonizálnia kell a környezettudatossággal és az egészségre való törekvéssel. Ez persze nem jelenti azt, hogy háncsszoknyát és krumpliszsákot kell hordanunk, egyszerűen csak vegyszermentes darabokat szeretnénk viselni úgy, hogy közben ne legyen lelkiismeret-furdalásunk attól, hány állatot vagy növényt kellett kiírtani és hány gyermekkéznek kellett vért izzadni a harmadik világban azért, hogy mi divatosak legyünk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/