Kis lábon, nagykanállal

Környezettudatos nyaralásunk fejben kezdődik, itthon folytatódik és nyaralás közben sem ér véget. Hol és hogyan hagyjuk magunk után a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot utazásunk során?

 

Évekkel, évtizedekkel ezelőtt nyaralók tömegei özönlötték el Földünk paradicsomait. Divat lett kies korallzátonyokon búvárkodni, eldugott lagúnákban napozni, magashegységekben túrázni, szafarikra járni. A tömegek megjelenésével a több ezer éve érintetlen helyek gyorsan elhasználódtak, a korallzátonyok romjain luxusszállodák épültek, a helyi lakosság évek alatt „elfelejtette” ősi kultúráját és a turizmus szolgálatába állt. Így vált áldozattá a Vörös-tenger korallvilága, Thaiföld rejtett öblei, Kenya és Tanzánia szavannái, vagy éppen a Mount Everest, amely lassan fuldoklik az oxigénpalackos luxushegymászók ezrei után hátramaradó hulladékban.

Kis lábon, nagykanállal

 

Az utóbbi években azonban a környezetvédelem ügyével párhuzamosan az utazással kapcsolatosan is előtérbe kerül a zöld gondolkodás, egyre többen választjuk az „all inclusive” hamis kényelme helyett a környezettudatos gondolkodást nyaralásunk szervezésekor. A gyakorlott ökoturista kerüli a repülést (amennyiben megoldható), előnyben részesíti a tömegközlekedést. Szállásfoglalásnál olyan hotelt, panziót, kempinget választ, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a zöld energiagazdálkodásra, szelektíven kezelik a hulladékot, természetes anyagokból épülnek és éttermeikben a hely jellegzetes különlegességeit tálalják. Sokat segítünk környezetünkön már azzal is, ha saját szervezésben valósítjuk meg nyaralásunkat. Időt nem, de az utazási iroda sok papírt és energiát pazarló munkáját a természetnek, haszonkulcsát pedig magunknak spóroljuk meg, így nyaralás közben a helyiek kasszáját gyarapítjuk.

 

Zöldül a sivatag

A Szahara mélyén található Siwa oázisa, az egyiptomi Nyugati-Sivatagban, Kairótól mintegy 900 kilométerre. Területén közel négyszáz termálvizes forrás található, melyek közül mintegy kéttucatnyi 35-40 fokos.

A terület történelme a fáraók korába nyúlik vissza, Kleopátra kedvenc nyaralóhelye volt, Nagy Sándor az itt található Ámon templomból indult a Perzsák elleni hadjáratára. Napjainkban az ökoturizmus fellegváraként emlegetik, 2002-től a legmagasabb védettséget élvezi az oázis, melynek környéke páratlan lehetőséget biztosít a paradicsomi nyaraláshoz. Határában kezdődik a Nagy Homoktenger, amely Magyarországnyi méretével a világ legnagyobb homoktengere. Az oázis határában található két sós tó flamingók és kócsagok ezreit vonzza. A kiterjedt pálmaligetekben datolyát termesztenek, falvainak építészete az elmúlt ezer évben alig változott. A központjában található Shali erőd sós agyag és homok keverékéből épített vastag falait egy hatalmas zápor elolvasztotta 1920-ban. Azóta a berberek újjáépítették házaikat, az erőd romjai pedig szürreális mementóként magasodnak a város felé, egyben otthont adva az oázis legszebb öko-szállodáinak (eco-lodge). A hotelek hűen követik a tradicionális építészetet, nemcsak vázuk épült pálmafából, a berendezéseknek is ez a fő alapanyaga. A természetes anyagok használata mellett napelemekkel oldják meg az energiagazdálkodást.

A Shali lodge 6-7 ezer forint/fő/éj áron kínál szobákat reggelivel, de találhatunk szállást már 1500 forint/fő/éj ártól is (www.siwa.com). Az összes szálloda recepcióján bérelhetünk kerékpárt – amely a szamár mellett az oázis fő közlekedési eszköze –, foglalhatunk sivatagi terepjárós túrát akár a Gróf Almássy László által felfedezett Gilf Kebirbe, lóval kisebb túrákat tehetünk a sivatagban. Az oázis lakói vegetáriánusok, számos egészséges és különleges ételt kínálnak tradicionális éttermeikben.

 

Távol, mégis közel

Erdélyben ugyan még gyerekcipőben jár az ökoturimzus, ez ne vegye el a kedvünket a látogatástól, hiszen éppen ez adja meg egy többnapos székelyföldi vonatozós-biciklizős-lovaglós kirándulás báját és kalandját.

A kilencvenes évek vadkempingezős romantikája már a múlté, az ősfenyveses, medvék és hiúzok lakta vadregényes havasok között megbúvó apró falvak lakói mostanában fedezik fel, hogy természeti kincseik egyedülállóak. Énlaka és Siklód Szovátához közeli több száz éves székely falvak, a legendás Firtos hegy aljában bújnak meg. Elzártságuknak köszönhetően maradt meg a 19. századot idéző falukép, jellegzetes házakkal. Ám megközelítésük kissé nehézkes: busszal Szovátáig juthatunk el (5500 forint/fő, www.orangeways.com), majd 10-12 kilométer gyaloglás következik hegyeken keresztül. Autóval 650 kilométer a távolság Budapesttől, készüljünk fel, hogy Szovátától rossz minőségű utakon kell áthaladnunk. A fáradtságért kárpótol a csend és a környék gazdag növényvilága. Szállásfoglaláshoz használjuk a www.szekelyfoldiinfo.ro oldalait vagy a www.siklod.hu-t, ahol 2700 forint/fő/éj áron kínálnak éjszakát vendégházban, és nagyjából ugyanennyi összegért bőséges tájjelegű ellátást kapunk borral, pálinkával.

Programok szervezésében a helyiek segítenek: lovaskocsizást, túrát szervezhetünk, aludhatunk csűrben, de kaszálni is megtanítanak (ez utóbbival több helyen akár le is dolgozhatjuk szállásunk árát). A Varság a Hargita vadregényes fenyőerdei között található tanyavilág. Vadregényes erdeiben túrázhatunk, patakjai a pisztráng természetes élőhelyei (szállásfoglalás: www.okoturizmus.ro), ám néhány éve figyelemreméltó kezdeményezés indult a Csíkszeredához közeli Kászonban: a helyiek ökofalut alapítottak.

 

A legek legjeKis lábon, nagykanállal

Costa Ricát mindenkinek érdemes megnézni, már csak azért is, mert 2009-ben a legzöldebb úti célnak választották.

Csakúgy, mint Egyiptomba, ide is repülővel juthatunk el, ami sajnos nem a legzöldebb útja az utazásnak, bár a legfrissebb hírek szerint több társaság teszteli a sokkal kímélőbb bioüzemanyagokat. 220 ezer forinttól foglalhatunk oda-vissza repülőjegyet, de választhatjuk valamelyik utazási iroda ajánlatát is. A közép-amerikai ország közel ötven éve nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra, amely politikai berendezkedését is meghatározza. Területének 25 százaléka nemzeti park, amelyeket a dzsungeltúra örömével, hamut és lávát lövellő tűzhányókkal, csodálatos tengerpartokkal lehet a legjobban jellemezni. Az ország délnyugati részén lévő kis falvakhoz még az őserdőn keresztül sem vezet út, csak hajóval megközelíthetőek. Minden megtalálható itt, ami szükséges ahhoz, hogy a valóságban is megismerjünk egy olyan világot, amit a kaland- vagy természetfilmekben láthatunk.

Az öko-szállodákat gyűjtő itsagreenworld.com 37 Costa Rica-i szállodát és lodge-ot listáz. Ezek közül a Santa Cruz-i Cabinas Las Olas tengerparti bungallóit 14 ezer forint/fő/éj áron foglalhatjuk. A szálloda teljes körű zöldszolgáltatást nyújt (energiatakarékos izzók, vízvisszaforgatás, bioágyneműk stb.). Szálláskereséshez és egyéb információkhoz használhatjuk a www.visitcostarica.com-ot is.

 

Élő sziget a hamu alatt

Az izlandi gazdasági válság és az Eyjafjallajökull vulkán emlékezetes 2010-es kitörése után hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szigetország kongó üzleteinek romjait por és hamu borítja. Ez annyira nincs így, hogy pont az Európa légi közlekedését egy időre megbénító tűzhányóra irányuló katasztrófaturizmus adott lendületet Izlandnak.

Az ország természeti értékeire és környezettudatos gondolkodására (geotermikus energiák használata, falusi turizmus, gleccserek védelme) alapozva igen aktív kampánnyal elérte, hogy idén a legvonzóbb célpontok egyike. Bár közel van az északi sarkkör, a hűvös szélben is csodálatos gleccsereken vagy sziklás tengeröblökben kirándulhatunk, hogy este egy termálvizes medencében pihenjük ki a fáradalmakat. Még forróbb élményekért szervezett túra keretében felkereshetjük a sziget valamelyik aktív tűzhányójának kráterét. Az út szervezéséhez bátran használjuk Izland hivatalos turisztikai oldalát, a www.inspiredbyiceland.com-ot. Oda-vissza repülőjegyet 150 ezer forinttól foglalhatunk. A zöld utazás szellemében ne engedjünk a wellness-szállodák csábításának, foglaljunk szállást izlandi farmokon (14-25 ezer forint/fő/éj reggelivel), ahol a helyiekkel elkirándulhatunk terepjáróval vagy lóháton a sziget rejtettebb természeti értékeihez is.

Szeptember közepén kezdődik a Nagy Birkanyírás, mely hetekig meghatározza Izland hétköznapjait. A munkába a városiak is besegítenek, esténként hatalmas ünnepségeket rendeznek a megkopasztott bárányok tiszteletére. Szervezett túra keretében 100 ezer forintért foglalhatunk négynapos túrát szállással, félpanzióval, autóbérléssel és természetesen birkanyírással együtt (www.farmholidays.is).

 

Szénafürdő a fák tetején

Nem kell a világ végére utaznunk egy extrém hétvégéért, hiszen idén nyáron megnyílt a Tree Village a Dolomitokhoz közel fekvő Valcellinában, Olaszországban.

A hely különlegességét a kis faházikók adják, melyeket 2-4 méter magasan építettek fenyőfák törzsére erősítve. Mindegyik kuckóban két felnőtt és két gyerek tud aludni. Reggelinket egy kis erdei tisztáson szolgálják fel büféasztalon, amelyről nem hiányozhatnak a helyben készített lekvárok és friss erdei gyümölcsök. A szálloda saját biokerttel rendelkezik, itt termelik a felszolgált zöldségeket, amiket a helyi patakok vizével locsolnak. Ezt a vizet használják a szálloda konyháján is. Számos alpesi zöld programot is szerveznek, hegymászáson, nordic walkingon és a Dolomitok meglátogatásán kívül kipróbálhatjuk a Tirolban is igen népszerű szénafürdőt. Az alpesi gyógynövényekben gazdag szénával betakarják a látogatókat 15-20 percre, akik kellően kiizzadva fenyőágyon hűsölnek.

A Friuli Venezia Giulia tartományban található Tree Village-be szervezett hétvégét is foglalhatunk. Körülbelül 60 ezer forint/fő áron háromnapos kikapcsolódást kínálnak reggelivel, erdei vacsorákkal, éjszakai kirándulással, szénafürdővel, nordic walking túrákkal és hegyi biciklizéssel egybekötve (www.montagna.es).

Páczai Tamás

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Korábbi cikkeink

Vörös szőnyegen a zöld divatManapság a divat világában sem ismeretlen az újrahasznosítás, az újrafelhasználás és a hulladékminimalizálás fogalma. Van, aki azért alkalmazza, mert spórolni szeretne, mások a környezetvédelem jegyében újítják fel ruhatárukat és készítenek divatos darabokat kidobásra szánt kedvenceikből.  
Nőakadémia - Hogyan láttassuk magunkat fiatalabbnak?Öregedő arcbőr, ritkuló haj, kerekedő idomok… 45-50 éves kor körül válik egyértelművé az idő vasfoga. Beletörődés helyett inkább fogadjuk meg a „sorstárs” stylist tanácsait.
Kiránduljunk okosan!Egy friss felmérés szerint évente egymillió ember keresi fel hazánk védett természeti területeit, ami nem is meglepő, hiszen tíz nemzeti park, kilenc natúrpark, harminchat tájvédelmi körzet, százötvenkét természetvédelmi terület és másfélezernél is több védett természeti terület található az országban, amelyek közül több a Világörökségi listára is felkerült.
Férfiszépség női szemmelA jövő, de már a jelen kozmetikai cégeinek is ugyanolyan célcsoport a férfi, mint a nő. 
Zöld kávétól pörög a napAusztráliában, az USA-ban és Nyugat-Európában már régóta hódít az instant zöld kávé keverék. Nálunk is egyre többen váltanak a hagyományos kávéról a könnyen elkészíthető és egészséges reggeli italra, ami élénkítő fogyasztószer is egyben.
Hová kerüljön a veszélyes hulladék?Nem kell a lomtalanításra várni, hogy a nemkívánatos bútoroktól, hűtőtől, kiégett fénycsőtől és haszontalan társaiktól megszabaduljunk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/