Beteljesületlenül

Forró éjszakák, vad vagy éppen finom érintések, halk sóhajok, fojtott kiáltás. Orgazmus. Majd lassul a szapora lélegzetvétel, és könnyedséggel vegyes boldogság lesz úrrá rajtunk. Vagy mégsem? 

 

Talán nem is létezik az a férfi vagy nő, aki életében legalább egyszer ne érezte volna úgy, hogy ez a szeretkezés bizony lehetett volna jobb is. Rusz Edit szexológus nap mint nap találkozik olyan párokkal, akiknél valami nem stimmel. Mint mondja, a pácienseknél – a tévhitekkel ellentétben – elsősorban nem a kortól függ, hogy elégedettek-e a szexuális életükkel. „A legtöbb panasz hátterében olyan múltbéli esemény vagy mélyen az egyén életében rejlő titok áll, amiről sajnos csak kevesen mernek és tudnak beszélni. Ez lehet akár az első intim együttlét élménye, ami nem volt kellemes az illető számára, de előfordulhat, hogy valaki a neveltetéséből adódóan kénytelen félelmekkel, gátlásokkal szembenézni” – kezdi a szakember.

 

Intellektuális összhang

A szakember szerint egy kapcsolat szexuális egyensúlya azonban nem kizárólag a múlt történésein múlik. Ahhoz ugyanis, hogy rosszabb legyen a szeretkezés minősége, nem feltétlenül szükséges trauma. „Nagyon fontos egy párnál az intellektuális és érdeklődési hasonlóság, és legalább ennyire meghatározó, hogy az intim örömszerzés során a férfi és a nő a pillanatra összpontosítson. Sokszor a partnerek nem a saját, hanem egymás fejével próbálnak gondolkodni, nem adják át magukat az éppen most, a jelen megélésének, hanem igyekeznek a másik elvárásainak megfelelni. Egy-egy hálószobai nehézséghez már ez a viselkedés is elvezethet. De az sem ritka, hogy egy párkapcsolatban egyszerűen átértékelődik a libidó, kialakul egy szeretetteljes érzés, amikor az összebújásokból fokozatosan tűnik el az érzékiség, a vágy pedig blokkolódik” – magyarázza a szexuális problémák hátterét a szexológus.

 

Megoldás: terápia

Rusz Edit szerint azonban ezen kudarckerülő és teljesítményorientált okokra visszavezethető problémák kiiktatására mindenkinek lehetősége van, méghozzá úgynevezett kognitív- és viselkedésterápiával. Már néhány szexológusnál eltöltött alkalom elegendő ahhoz, hogy a párok intim világában pozitív változás álljon be. Ezek a terápiák természetesen akkor a legsikeresebbek, ha mindkét partner nyitott a változtatásra.

3 tipp a szakértőtől:

Tilos túlbeszélni! A szexuális életünk nehézségei verbálisan nem megoldhatók. A felemlegetések, hánytorgatások csak további blokkokhoz vezethetnek. Ebben az esetben is igaz a mondás, mely szerint a tett, az érintés többet ér minden szónál.

Ne csak szeretettel viseltessünk a másik iránt, hanem a hétköznapokba csempésszük bele a flörtölést. Incselkedő sms-ek napközben, a másik zsebébe csúsztatott szerelmes üzenetek fokozhatják a vágyat.

Ne sajnáljuk egymástól a bókokat. Nem kell sátoros ünnep ahhoz, hogy kifejezzük a másiknak, mennyire férfiasnak illetve nőiesnek találjuk. Apró figyelmességekkel, udvarlással, pillantással, simogatással nap mint nap kényeztethetjük a másikat.

 

Beteljesületlenül

A leggyakoribb panaszok

Férfiak

Korai magömlés

Egy átlagos magyar férfi 3-10 perc alatt jut el az orgazmusig a hüvelyi behatolást követően. Az, hogy ez sok vagy kevés, teljesen relatív; hiszen a valódi kérdés, hogy a partnerének ennyi idő elegendő-e arra, hogy ő is elérjen a csúcsig. Ez a probléma a megfelelő előjátékkal és a kreatív szexualitással terápia nélkül is enyhíthető.

Megoldás:

Az előjáték illetve a szeretkezés során a férfi figyelmét el kell terelni a korai magömlés félelméről. Egy-egy elejtett erotikus mondat – mindkét fél részéről – jobban felkelti a vágyat. Az elterelés másik formája lehet, ha a helyszínekkel is játszunk: az autóban vagy a fürdőkádban az új helyzet automatikusan arra sarkallhat, hogy ne a jobb teljesítményre összpontosítson a másik.

 

Merevedési zavar

A közvélekedéssel ellentétben ez nem pusztán azt jelenti, hogy valakinek nem áll fel. Előfordulhat, hogy valakinek az aktus során csökken a merevedésre, esetleg egy idő után képtelenné válik a behatolásra, de az is megeshet, hogy még ugyanazon együttlét alatt ismét beáll a merevedés.

Megoldás:

Hatásos gyakorlat, ha este a férfi hason fekve eleveníti fel saját kellemes szexuális élményét, esetleg művészi képeket nézeget intim együttlétről (ezek érzékiek legyenek, ne a pornó kategóriába tartozzanak). A hason fekvő póz azért előnyös, mert a pénisz ilyenkor nyomásingert kap, és ezek a lelki szemei előtti vagy valóságos képek visszatérnek az álmaiban (még ha reggel nem is tudja feleleveníteni). Ennek egyik eredménye az újra visszatérő reggeli merevedés.

 

Ejakuláció retarda

Ha a férfi kézzel vagy szájjal való izgatás hatására képes az orgazmusra, ám a hüvelyben már nem tudja ezt elérni.

Megoldás:

Érdemes a szeretkezés alkalmával incselkedve izgatni a férfit, kézzel és szájjal is fokozni a vágyát. Amikor közeledik az orgazmus, akkor pedig a hüvelybe helyezni a péniszt, és bár az orgazmust nem hüvelyi izgatás által éli meg, de mivel itt élvez el, ezért élménye kötődik majd a hüvelyben történő ejakulációhoz, ami hatással van a tudatalattijában keletkezett blokkra.

 

Libidóhiány

Bár a viccek többnyire a nőknek róják fel a libidó hiányát, férfiaknál sem ritka, hogy egyszerűen úgy érzik, nincs kedvük a szexhez. Csakúgy, mint a többi panasznak, ennek is pszichés okok állnak a hátterében.

Megoldás:

A nő játékossága, évődése, kiszámíthatatlansága lehet vágyfokozó a férfi számára. Érdemes kitörni a megszokott helyzetekből és környezetből.

 

Nők

Hüvelyi orgazmus hiánya

A vágyott orgazmust a nő nem tudja hüvelyi izgatással megélni, hanem az aktus előtt vagy után a kézzel vagy szájjal történő kielégítés juttatja el a csúcsra; illetve összeszokott pároknál jellemző, hogy a hüvelyi behatolás közben a férfi a csiklót is ingerli, és így igyekszik kompenzálni a hüvelyi orgazmus hiányát.

Megoldás:

Az előjáték során a férfi a csiklót és a G-pontot egyaránt ingerelje, előbbit lehet nyelvvel, utóbbit ujjal. Ez a játszadozás ne folyamatos és párhuzamos, hanem váltakoztatott legyen, a mozdulatok is többfélék legyenek (le-fel illetve körkörös). A kétféle orgazmus élménye így össze tud kapcsolódni.

 

Anorgazmia

Amikor a nő valójában nem tudja, mit szeretne megélni; az orgazmust gyakran összetéveszti az izgalmi állapottal: se a csikló kézzel vagy szájjal való izgatása, se a hüvelyi behatolás útján nem éri el a csúcsot, sem álmában nem éli azt meg.

Megoldás:

Ebben az esetben teljesen fel kell építeni a szexuális viselkedést, ami az udvarlással és a hódítással kezdődik. A nőnek fel kell fedeznie a saját csiklóját és hüvelyét, a tükör előtti játszadozás (saját magával, vagy a férfi által) segíthet felfedezni, hogy mikor mit tud megélni a finom rávezetés során. Fontos tudni,hogy az anorgazmia leküzdéséhez rengeteg türelemre van szükség mindkét fél részéről.

 

Vaginizmus és fájdalmas közösülés

A görcsös hüvely-összehúzódás miatt kellemetlen lehet a behatolás; de a fájdalmas aktus okozója lehet hüvelyszárazság, vagy éppen a nő érezheti azt is, hogy a közösülés eleje vagy éppen a teljes tartalma kellemetlen. A férfi és nő számára leginkább tabut képező pillanat pedig az, amikor a fájdalom miatt meg kell szakítani az együttlétet. A negatív élmények következtében a nőnek csökkenhet a libidója, ráadásul egy folyamatos hárítás kezdődhet el annak érdekében, hogy megússza a szeretkezéseket.

Megoldás:

Szépen, óvatosan és fokozatosan, kényeztető előjátékkal kell elvonni a nő figyelmét a fájdalomról. Sokat segíthet görcsös reflex legyőzésében, ha nagy türelemmel kézzel és nyelvvel szinte lépésről lépésre tágítja a férfi a hüvelyt.

 

Temperamentumbeli különbségek

A szexuális együttlétek minősége és mennyisége sokszor nincs összhangban férfi és nő között. Egyaránt nehézséget okoz, ha a férfinak, vagy ha éppen a nőnek magasabb a libidója.

Megoldás:

A férfi-női játszmáknak elengedhetetlen a szerepe: a randevú, a kellemesen eltöltött közös este, a petting hozzájárulhat ahhoz, hogy mindketten jól érezzék magukat. A férfi engedjen, a nő többet adjon játékos hódítások közepette. A férfi érzéki figyelmessége megmozdíthatja a nő libidóját, ami egyfajta libikókajátékot követően beindíthatja a megfelelő szexuális intenzitást.

 

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/