Nőakadémia - Hogyan láttassuk magunkat fiatalabbnak?

Öregedő arcbőr, ritkuló haj, kerekedő idomok… 45-50 éves kor körül válik egyértelművé az idő vasfoga. Beletörődés helyett inkább fogadjuk meg a „sorstárs” stylist tanácsait.

„Sajnos azt veszem észre, hogy a legtöbb kortársam nem használja ki a magában rejlő lehetőségeket. Rajtuk maradt az, amit a 70–80-as években megszoktak, ezeket a ruhadarabokat esetleg keverik egy-egy modernebb kiegészítővel, amitől az összkép – azaz a stílus – csak még zavarosabbá válik” – mondja a sztárblogger Torma Mária, aki ötvenévesen döntött úgy, hogy stylistként felfrissíti a korosztályához tartozó hölgyek ruhatárát és stílusát. „Minden nőben megvan a belső iránytű, amely kortól függetlenül megmutatja, mi és hogyan áll jól rajtunk. A szépség fejben dől el 40, 50, 60 évesen is. Nem kell hozzá sok pénz, se tökéletes alak, se papírvékony bőr. Erős elhatározás és pár apró trükk, tanács megfogadása szükséges csupán, és máris elkezdtük másodvirágzásunkat.”

 

Haj

A hosszú haj öregít, ha még sötét is, akkor duplán. Aranyszabály, hogy főleg 50 éves kor felett a rövid és világos frizura előnyösebb. A Diet Chief nevű angol oldal kétezer nő bevonásával végzett kutatást. A nők véleménye szerint az ötvenes évek vége felé meg kell válni a hosszú hajtól. A miértjét nem indokolták meg, de valószínűleg lélekben ekkor már érdemes felkészülni arra a korra, amikor elkezd ritkulni.

 Nőakadémia - Hogyan láttassuk magunkat fiatalabbnak?

Arc

Életünk második felében a folyékony alapozók vagy a 3 in 1 típusúak (púder, korrektor és fényvédő egyben) ajánlottak jó fedőképességük miatt. A zsíros bőrre speciális összetételű transparent, vagyis átlátszó púder javasolt: ez felveszi a bőr árnyalatát, és hosszú órákon át megakadályozza, hogy fényleni kezdjen. Szemkörnyékre csak minimális mennyiséget használjunk, mert a túl vastag réteg megül a ráncokban.

 

Szem

A szemhéj festésekor csak matt árnyalatok jöhetnek szóba! Hajszínhez párosítva szőkéknek a halványzöld, a törtfehér, a rózsaszín, barnáknak a bézs és a padlizsán, vörösöknek az ezüst, a lila, a sötétbarna, és a fekete hajúaknak a kivizöld vagy a csokibarna árnyalatai előnyösek.

 

Kontúr

Kontúrozásnál is a világos pasztellszínek használata javasolt. Apró trükk a szemhéj belső peremére húzott fehér ceruzavonal, mely optikailag nagyítja a szemet.

 

Szemöldök

A rosszul kihúzott szemöldök teljesen elronthatja a gondosan kifestett szemet. Fiataloknak jól áll a vékony ív, később a természetesség fiatalít. Kerüljük itt is a sötét színű ceruzákat, az éles vonalat pedig satírozzuk el – például fülpálcikával –, hogy természetesebbnek hasson.

 

Száj

Az ajkat a rúzzsal azonos színű szájkontúrceruzával keretezzük. A vonal ne legyen éles, mert kiemeli a száj környékének apró ráncait.

 

Otthoni viselet

A jól bevált melegítő tipikusan otthoni és jellemző viselet csakúgy, mint az évek óta kopó papucs vagy a kifakult pongyola. Ezek viselése – kortól függetlenül – tilos! Egyrészt a párunk szexuális vágyát törjük le velük, másrészt pedig megvan a veszélye annak, hogy az évek múlásával annyira megszokjuk őket, hogy először a postaládáig, később már az üzletig is ezekben megyünk majd. Megjelent már Magyarországon is olyan hálózat, amely vonzó és kortalan darabokat kínál az otthoni, kényelmes és vonzalmat ébresztő darabokból.  

 

Minták tengerében

Az évek múlásával a keresztben csíkos ruhákat még a vékonyabb testalkatú hölgyeknek is ildomos elkerülniük, mert túlságosan kihangsúlyozzák a természetes módon kialakult zsírpárnákat a has- és deréktájékon.

 

Cipők

Inkább közepesen magas sarkú cipők ajánlottak, bár ezekkel az a baj, hogy nehezen beszerezhetők. A térdig érő csizma 45 éves kor felett már nem szerencsés választás, mert közönséges benyomást kelt.

 

Mini

A Diet Chief felmérése szerint miniszoknyát 35 éves kor felett már nem ildomos viselni. Nem véletlen, hogy az igazán szerencsés adottságokkal megáldott Demy Moore vagy Madonna ruhatárából is kikerültek ezek a darabok.

 

Színek

2011 nyarának slágere a „color blocking” volt, a tervezők kifejezetten ajánlották a merőben eltérő színek párosítását. Ez fiatalkorban magabiztos stílusérzéket követel, idősebb korban azonban kifejezetten rombolhatja az összképet. Csak óvatosan használjuk a vad árnyalatokat, a feketét pedig különösen kerüljük – főleg az archoz közeli részeken.

 

Gallértól a garbóig

A magas nyakú vagy felhajtott gallérok eltakarják a ráncosodó nyakat, de még fontosabb, hogy az arcra irányítják a figyelmet.

Páczai Tamás

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Korábbi cikkeink

Peller Mariann anyaotthonba látogatott Ki tudná jobban átérezni az otthonukat elvesztett, gyermekes nők helyzetét, mint egy édesanya. Peller Mariann ezért is állt azon jótékonysági program mellé, melynek keretén belül a szervezők és a műsorvezető házhoz viszik az egészséget. Az immár kétgyermekes édesanya olyan csomaggal érkezik a nehézsorsú édesanyákhoz és gyermekeikhez, amely segítséget jelent az édesanyák egészségének megőrzésében. A kicsik játékot, anyukáik pedig vitaminokat kapnak, illetve az MSD Pharma Hungary Kft. segítségéve
Okok, tünetek, következményekA daganatos elfajulásokhoz kapcsolódó ismeretek, tapasztalatok, amelyeket a beteg és a hozzátartozói jó, ha tudnak.
Fogyókúra az ayurvéda jegyébenEszünk örömünkben, bánatunkban. A táplálkozás a modern társadalomban már korántsem a létfenntartást szolgálja, sokkal inkább lelki állapotunk ingadozásához igazodik. És minél inkább azon igyekszünk, hogy lefaragjunk a feleslegből, annál nehezebben megy. Ám ha testalkatunkhoz programozzuk a diétát, a siker garantált.
Amikor a védekezés túllő a célonAllergia. Olyannyira elterjedt a modern korban ez a fajta megbetegedés, hogy talán nincs is olyan család, amely ne lenne érintett…
Az élettartam megjósolható és növelhetőTesttartásból a várható életkor is meghatározható, ha pedig belső óránkat rosszul állítjuk be, akár 10 évvel is kevesebbet élhetünk.  
10+1 legfontosabb szűrővizsgálatHiába vagyunk tünetmentesek, megeshet, hogy valamilyen betegség már lappang szervezetünkben. Dr. Endes Györgyi háziorvos segítségével összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/