Gyönyörű magyar képek a világ legrangosabb természetfotós versenyén

Budapest- Egy újabb kimagasló eredmény, amire mi magyarok büszkék lehetünk, hiszen a harminckét éves Bíró Gergelynek most valami olyasmit sikerült elérnie, amiről számos fotós csupán álmodozik. Évek óta foglalkozik hobbifotózással, ám hogy ilyen sikert arat majd egy elkészült képe, ő sem hitte volna.

 

Gyönyörű magyar képek a világ legrangosabb természetfotós versenyén

Íme egy különleges fotó története, ami helyet kapott a 2013-as év 100 legjobb fotói között. Régóta terveztem egy különleges utat, ahol csak a fotózással és a természettel foglalkozhatom. Rengeteg díjnyertes fotót láttam már, könyvet és újságot tanulmányoztam, amiben csodálatos képek szerepelnek. Azonban, mint a legtöbb fotós, én is ezektől eltérő, egyedi témára és megvalósításra törekedtem. Nagy álmom volt, hogy egyszer én is belekerülhessek egy ilyen díjnyertes könyvbe - kezdi Gergely, akiben még kavarognak az elmúlt hetek élményei. - Mindig úgy  gondoltam, hogy nincs elég jó fotóm a világ legnagyobb természetfotó pályázatához, de idén a barátnőm nyomására beneveztem Hogyan született a díjnyertes kép? Egy mesés helyre jutottam el 2013 januárjában, ahol egy barátommal kenuztunk a Costa Rica-i San Carlos folyón, amikor zajt hallottam a dzsungelből. Ekkor született a fotó - kezdi Gergely, aki a sűrű bozótban megpillantotta azt a két csodálatos leguánt, amint egymással harcoltak. Azonnal a fényképezőmhöz kaptam és exponáltam. Ahogy lenyomtam a gombot már vége is volt az eseménynek. Hihetetlen volt látni a párzási időszak alatt díszes, narancssárga színben pompázó zöld leguán hímeket. Számomra azért is jelent sokat ez a kép, mert abszolút spontán körülmények között, és nem megtervezett, előidézett helyzetben született. Szerintem mindig ezek a legkülönlegesebb fotók. De bevallom, gondolni sem mertem, hogy valaha is e-mail érkezik a londoni Természettudományi Múzeumtól. Amikor elolvastam, nagyon meglepődtem, hogy helyet kaptam a 2013-as év 100 legjobb fotója között. A 2013-as évben 13 felnőtt kategóriában közel 43.000 kép érkezett 96 országból erre a pályázatra. A képem kiemelt lett a ‘Hidegvérű állatok viselkedése’ kategóriában. Ez az elismerés erőt adott és motivál, hogy a továbbiakban is ezzel a csodálatos hobbyval foglalkozzak. Az elmúlt időszakban telefonkönyv vastagságúra hízott a bakancslistám a felfedezésre váró természeti csodáktól. Remélem az álmaim a mostanihoz hasonlóan valóra válnak és az külön öröm, ha ez még másoknak is tetszik - tette hozzá a fiatal fotós, aki azt is elárulta, hogy a legjobb fotók megjelennek a BBC és a Múzeum által kiadott könyvben. Illetve a fotósok meghívást kaptak a londoni Természettudományi Múzeumba a díjátadó ünnepségre egy vacsora keretein belül, amit követően elsőkét járhatták körbe a később nemzetközi turnéra induló kiállítást.

Korábbi cikkeink

Híresek és természetesekAz ismertséget többféleképpen is ki lehet használni. Szerencsére van, aki a jó ügy mellett, a környezet védelmében kampányol – ahogy vendégeink is.
Vörös szőnyegen a zöld divatManapság a divat világában sem ismeretlen az újrahasznosítás, az újrafelhasználás és a hulladékminimalizálás fogalma. Van, aki azért alkalmazza, mert spórolni szeretne, mások a környezetvédelem jegyében újítják fel ruhatárukat és készítenek divatos darabokat kidobásra szánt kedvenceikből.  
Láthatatlan védelem
Csipetnyi egészségA parajdi sóbánya mintájára Budapesten meglepő helyen, egy légoltalmi helyiségében gyógyító sópincét alakítottak ki, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt enyhülést találjanak krónikus légúti bajaikra. 
Használt étolajból bioüzemanyagA legtöbb háziasszonynak gondot okoz, miként szabaduljon meg a használt étolajtól. A magyar háztartások ötvenmillió liter étolajat használnak fel évente, ám ebből csupán néhány százalék kerül szelektív módon a hulladékudvarokba. A MOL – tevékenységéhez kapcsolódva – ezt a problémát szeretetné orvosolni.
Édes méreg – lassan ölA cukor közel kétezer éves története során leginkább az elmúlt néhány évtizedben jelent valódi problémát az egészségünkre nézve, amely főként a cukorgyártás fejlődésének és annak köszönhető, hogy ma már a legtöbb élelmiszerben megtalálhatók a fehér kristályszemek. 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/