TúlSúlyos lélek

A legkönnyebb azt mondani egy kövér embernek, hogy egyen kevesebbet, és mozogjon többet. A túlsúly kezelése azonban ritkábban belgyógyászati probléma, mint amennyiszer pszichológiai kezelést igényel. Az elhízott emberek 85–90 százaléka esetében rossz környezeti minták és szokások, valamint kommunikációs és önérvényesítési problémák állnak a túlsúly hátterében!

 

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a túlsúlyos állapot gyakran egy ördögi kör. A beteg depresszióját evésbe fojtja, amitől bűntudata lesz, ettől pedig nő benne a szorongás. Vajon ilyenkor segítség, ha az alanyt diétára és mozgásra biztatjuk? Az első lépésnek biztos nem ennek kell lennie.

 

A személyiség zavaraTúlSúlyos lélek

Az elhízott emberek csupán 10–15 százaléka tartozik az ún. másodlagos túlsúly okozta csoportba, azaz csak náluk áll a kövérség mögött valamilyen belső szervi zavar, hormonprobléma. A többieknél nagyon gyakran pszichés tényezők játszanak szerepet. „A lelki eredetű tényezők fizikai síkon vetülnek ki, hiszen a test és a lélek egyensúlya szétválaszthatatlan. A túlsúlyosok valamilyen személyiségproblémával küzdenek, negatív önértékeléssel és/vagy hangulatzavarral. Az evés ezekben az esetekben azt a célt szolgálja tudattalanul, hogy enyhítsék a problémákat. Így egy ördögi kör alakul ki: depressziós vagyok → eszem, hogy elfelejtsem → még kövérebb leszek → még depressziósabb, ráadásul a bűntudatom is nő. A megoldás egyértelműen az, hogy fel kell tárni a lelki eredetű problémákat, szakember segítségével – szögezte le a Makai Gábor, aki szerint a kérdésnek komoly társadalmi aspektusa is van. – A környezet és a média azt sugallja, hogy vékonynak kell lennünk. Ez azért is veszélyes, mert gyakran az egyén nem maga miatt akarja elérni a normál testsúlyt, hanem, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Ez pedig hatalmas nyomást gyakorol rá.”

 

Szervi bajok kizárása

A szakember szerint mielőtt egy túlsúlyos lelkiállapotával elkezdenek foglalkozni, pár kérdést tisztázni kell. Legelőször is ki kell zárni a szervi bajokat, majd azt kell kideríteni, hogy a páciens hogyan viszonyul saját állapotához. „Ha valaki picit túlsúlyos, de őt ez nem zavarja, akkor én pszichológusként sem tekintem ezt problémának. Ha azonban valakit zavar az állapota, akkor nagy a gyanú pszichés zavarra, például kompenzációs indíttatás állhat az evése mögött. Ráadásul nagyon sok ember tagadja, hogy túlsúlyos, igyekeznek nem szembesülni az elhízással – és hogy lelki problémáik vannak. Elsődleges feladat, hogy segítsünk nekik eljutni a belátás és az elfogadás szintjére, ami azonban már önmagában egy pszichés teher, ezért van, hogy nem akarnak vele szembesülni. Viszont ha már képesek kimondani, hogy túlsúlyosak, és ezen változtatni szeretnének, könnyebbé válik a lelki és a testi megkönnyebbülés. Ha megértjük, miért eszünk, miért lettünk túlsúlyosak, már ez oldja a szorongást. Ezzel párhuzamosan a testet is korrigálni kell, ehhez kell a táplálkozás megváltoztatása és a mozgás.”

 

Az első jelek

A gyermekkori elhízás hátterében is legtöbbször lelki okok állnak. „Sok esetben diszfunkcionális családról van szó, a gyerek a túlevéssel és hízással szeretne valamit jelezni. Nagy valószínűséggel a családban kell keresni az okokat, ilyenkor tud segíteni a családterápia. Például a szülők válása is lehet egy rizikófaktor. Pszichológus kell ahhoz, hogy kiderüljön, milyen feszültséget él meg a gyerek, amit így próbál meg levezetni – magyarázta a szakember, aki szerint baj, hogy Magyarországon nincs kultúrája a túlsúlyosok lelki segítésének. – El kell jutni arra a szintre, hogy merjenek segítséget kérni. A mi társadalmunkban az a szokás, hogy bűnbakot keresünk, hogy másra hárítjuk a felelősséget. Azt a szemléletet kellene erősíteni, hogy a túlsúlyosok vágynak a segítségre, csak nem merik kérni, sőt talán be sem ismerik maguknak, hogy baj van.”

Szabó Dóra

 

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Korábbi cikkeink

Alvászavar? A múlté!Az alvászavar jele a horkolás, amely elsőre teljesítményromlással jár, de szívelégtelenséget, stroke-ot és cukorbetegséget is okozhat. Megkeseríti azok életét, akik évek óta nem pihenték ki magukat.
Egészséges erotika - Amiről feltétlenül beszélni kell A színvonalas és élvezetes szeretkezéshez az örömteli előjáték mellett a biztonságos védekezés is hozzátartozik. A lehetőségekkel és ezek érzéki alkalmazásával kapcsolatban Füredi Krisztián szexuálpszichológus és dr. Szuromi András nőgyógyász ad néhány megfontolandó tanácsot.
Veszély a konyhábanAdalékanyagok, ízfokozók, transzzsírsavak, finomított élelmiszerek, édesítőszerek, cukor és só. Hosszú a lista azokból az összetevőkből és káros konyhatechnikai eljárásokból, amelyeket tanácsos kerülni.
Gyógynövény enciklopédia - Természetes segítség a fogyáshozBetűrendbe gyűjtöttük azokat a gyógynövényeket, amelyek a fogyókúrában is kiváló társak. Legtöbb közülük a kertekben is megtalálható, és csak arra várnak, hogy elfogadjuk az egészségünket védő, jótékony ajándékaikat.
Fogyni a megújulásértA vérünk 3 hónap alatt cserélődik ki teljesen, a bőrsejtek 28 nap alatt, míg a tüdősejtek 70 nap alatt újulnak meg. A helyes, jó minőségű táplálkozással, diétával megfelelő táptalajt tudunk biztosítani sejtjeinknek és testünknek a megújuláshoz.
Bomba alak 3 nap alattAz eredményes alakformáláshoz megfelelő táplálkozásra, izomfejlesztésre, és lokális problémakezelésre van szükség. A Turbo Bikini programmal mindössze három nap alatt látványos eredményeket lehet elérni az alakformálásban.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/