BB – az új őrület

Minden nő imádja, használja, és már szinte mindegyik kozmetikai márka piacra dobta saját BB krémjét. Utánanéztünk, mit tud!

 

Babaarc villámgyorsan

A BB a beauty balm, vagy a blemish balm angol szóösszetétel rövidítése, szépség-, avagy hibafedő balzsamot jelent. Eredetileg egy német bőrgyógyásznő, dr. Christine Schrammek fejlesztette ki az 1960-as évekbben, hogy egy lézeres arckezelés után ezzel óvja és regenerálja a bőrét, miközben elhalványítja a beavatkozás okozta sérüléseket. Használata mégis Délkelet-Ázsiában terjedt el leginkább, a koreai színésznők kezdték el az arcukra kenni, hogy plasztikai műtétjeik után egyszerre fedjék el a bőrhibákat, hegeket, valamint ápolják is az arcbőrüket, és hogy az oly nagyon óhajtott porcelánbőrt elérhessék. Ez után indult világhódító útjára a BB krém, 2012-ben pedig szinte elárasztotta a kozmetikai piacot Európában. Sikere az all-in-one, azaz a minden egyben mivoltának tudható be, hiszen ez a kozmetikai termék egyszerre szérum, hidratáló, alapozó, fényvédő, emellett ránctalanító, bőrfeszesítő hatóanyagokat és antioxidánsokat is tartalmaz. Nem csoda, ha mindenki szereti, hiszen egyetlen arckrémezéssel szép bőrt, elfedett bőrhibákat és napvédelmet ígér.

 BB – az új őrület

Minden egyben 

A BB krémek tehát többfunkciósak, így azt ígérik, elég egyetlen arckrémet használnunk, hogy tökéletes legyen az arcbőrünk. Ezek az arcápolók egyszerre hidratálnak, felfrissítik a bőrt, megszüntetik a sápadtságot, egységesítik az arcszínt, kezelik a pattanásokat, elfedik a bőrhibákat, öregségi foltokat, gyulladáscsökkentő hatásúak, bőrnyugtatóak, védenek a nap káros UV-sugaraitól. A legtöbb márka hialuronsavval és C-vitaminnal is dúsítja termékét, hogy jobban táplálják az arcbőrt. Emellett bőrregeneráló és ránctalanító verziók is léteznek, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára megfelelőt. A krémeket úgy készítik el, hogy azok oxidálódással alkalmazkodhassanak a felhasználó bőrének tónusához – a koreai piacon a minél világosabb bőr elérése a cél, a világ többi részén pedig a bőrtípusnak megfelelő, csillogó, hibátlan arcbőr.

 

Melyik a megfelelő?

A gyártók felkészültek, hiszen van normál, zsíros, száraz és érett bőrre való krém is, ezekből kell kiválasztani a számunkra megfelelő verziót.

A drogériákban a tesztereket ki lehet próbálni, így vásárlás előtt érdemes felkenni a bőrre a krémet, hogy megláthassuk, hogyan áll nekünk, milyen érzés, ha rajtunk van, beleolvad-e a bőrünkbe, nem túl sötét vagy világos-e, kellemesnek tartjuk-e az illatát – vagyis hasonlóképpen érdemes eljárnunk, mint amikor alapozót választunk.

A számunkra megfelelő szín kiválasztása Tamás Szilvi kozmetikus szakértő szerint nem nehéz. Elsőként el kell döntenünk, hogy színeink – hajunk, szemünk, bőrünk színe szerint – hideg vagy meleg típusúak vagyunk-e. Hogy ezt megállapíthassuk, a következő egyszerű módszereket vessük be. „Figyeljük meg a csuklónkon az erek színét, ha kékesek, akkor hideg, ha inkább zöldes színűek, akkor meleg típusúak vagyunk. Vagy álljuk tükör elé, és a konyhában használatos alufóliából egy nagyobb darabot tegyünk az arcunk, dekoltázsunk közelébe. Ha jól áll az ezüst szín, ha harmonikus képet látunk viszont a tükörben, akkor a hideg típusba tartozunk, ha viszont idegennek érezzük a színt, akkor valószínűleg a meleg tónus a miénk – mondja a szakértő. – De ugyanígy segíthet, ha átgondoljuk, milyen ékszerekhez vonzódunk. A típus megállapítása után jöhet a színmélység helyes megválasztása: a hideg típusúak a rózsásabb, a meleg típusúak a sárgásabb árnyalatok között kezdjenek válogatni, ha BB krémet keresnek. Ügyeljünk arra, hogy ne akarjunk nagymértékben sötétíteni vagy világosítani bőrünk természetes színét a krémmel, mert természetellenes hatást érhetünk el. A számunkra tökéletes szín keresése közben vigyük fel a jónak gondolt krémet a homlokunkra a két szemöldök közé, illetve az állcsontunkra. Előbbi azért fontos, hogy lássuk, a kiválasztott szín beleillik-e arcunk színeibe, utóbbi pedig azért, mert az állcsont megtöri az arcunk és a nyakunk közötti részt, így láthatjuk, hogy a mindkét területhez illő színt választottuk-e ki” – mondja a szakértő.

BB – az új őrület

 

Többoldalú támogatás

Csodára ezek a krémek sem képesek. Ha ráncos, pigmentfoltos, pattanásos vagy éppen száraz a bőrünk, a BB krém használata nem fogja minden egyes problémánkat megoldani. Ezeket a gondokat külön-külön kell kezelni az annak megfelelő módszerrel, illetve kozmetikus vagy bőrgyógyász-kozmetológus szakember segítségével. Használata mellett is oda kell figyelni a bőr megfelelő hidratálására, táplálására, ránctalanítására, valamint nem szabad megfeledkeznünk a rendszeres arctisztításról, bőrradírozásról sem.

 

Hogyan használjuk? 

Mivel összetett krém, nem kell alá sem hidratáló, sem alapozó, csak a bőrünk, amelyet felvitel előtt alaposan megtisztítunk. Ez után apránként vigyük fel a krémet a homloktól lefelé haladva, körkörös mozdulatokkal az arcbőrbe, majd a nyak bőrébe dolgozva, ügyelve, hogy ne legyen túl vastag a felvitt krémréteg. Ha úgy érezzük, hogy szükséges, akár két vagy három vékony réteg is felvihető.

„Bár arckrémként használjuk a BB krémeket, mivel színezett krémek, illetve napközben sokféle szennyeződés kerül az arcukra, rendkívül fontos, hogy este mindenképpen távolítsuk el, valamint gondoskodnunk kell a megfelelő éjszakai bőrtáplálásról is, mert ezek a krémek inkább hidratálnak, mint táplálnak” – ajánlja Tamás Szilvi kozmetikus.

Virág Dorka

 

 

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/