Cukorfüggőség

Ma már rengeteg forrásból hallhatjuk, hogy a cukor káros az egészségünkre, de azt csak kevesen tudják, hogy mennyire. A legtöbb ember úgy gondol rá, mint üres kalóriára, ami hízlal, és roncsolja a fogakat, de ennél nem mennek messzebb. A gond az, hogy itt sokkal többről van szó, ugyanis a cukor messze nem „csak” üres kalória. Alapvetően semmilyen ásványi anyagot vagy vitamint nem tartalmaz, viszont a megemésztéséhez ezek nélkülözhetetlenek, vagyis fontos anyagokat von el a szervezetünktől. Ráadásul lebontása még ingerültséghez, agresszióhoz is vezethet.

Cukorfüggőség

A túlzásba vitt cukorbevitel eredményeként ráadásul cukorfüggőség is kialakulhat, ugyanis amikor cukrot fogyasztunk, a megemelkedett vércukorszintünk endorfin termelésre serkenti az agyunkat, és sajnos ez a függőség kialakulásának a kulcsa. Az endorfin ugyanis örömhormon, ráadásul fájdalomcsillapító hatása is van, így könnyen válhatunk a “rabjává”. Minél több cukrot eszünk, annál többet kívánunk, az agyunk pedig hozzászokik a magas vércukorszinthez, és az endorfin termelését ettől teszi függővé. Azoknál az embereknél, akik hajlamosak függőségre , egy idő után a cukor lesz az öröm egyik fő forrása.

A szervezetünkbe jutott cukrot a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon juttatja be a sejtekbe. A hasnyálmirigy alapvetően normális mennyiségű inzulint termel, csak a sok egyszerű szénhidrát, a finomított cukrok bevitele folyamatosan ingerli az inzulintermelést, ami évek során azt eredményezi, hogy az inzulintermelő szervünk kimerül, vagyis inzulin rezisztencia alakul ki. Ennek következtében a hasnyálmirigy szép lassan felmondja a szolgálatot, és az kialakult inzulinhiányos állapot tulajdonképpen a kettes típusú cukorbetegség. 

Vagyis amíg az egyes típusú diabétesz egy autoimmun betegség, a kettes típusú úgynevezett civilizációs betegség, amely többek között a helytelen táplálkozás,  különösen a vércukorszintet gyorsan növelő ételek - cukor, fehér liszt - túlzott fogyasztásának a következménye.

A probléma az, hogy nem csak azok az ételek hatnak a szervezetünkre károsan, amik mindenki számára egyértelműen cukor tartalmúak, ugyanis például a különböző chipsek, pékáruk, a fehér rizs vagy  a sült krumpli is  keményítőben, vagyis szénhidrátokban gazdag, amit a szervezet egyszerű cukorrá alakít át. Vagyis ezek az ételek körülbelül ugyanolyan hatással vannak ránk, mintha csokit, vagy valamilyen cukros sütit ennénk.

De nem kell aggódnia azoknak sem, akik nem szeretnének lemondani az édes falatokról, ma már többféle természetes édesítőszert is beszerezhetünk, amikkel ugyanúgy lehet sütni, főzni, kávét, teát édesíteni, mint a cukorral. Elsősorban a steviát, az eritritet és a nyírfacukrot ajánlom, lehet, hogy valamivel drágábbak, mint a cukor, de ha az egészségünket vesszük figyelembe, akkor mindenképpen megéri lecserélni az otthoni cukorkészletet.  

Virágh Barbara

táplálkozási tanácsadó

Korábbi cikkeink

FürdőszobatitkokA környezettudatos, bió, öko és natúr kozmetikumok fejlesztése és gyártása nem csak egészségügyi kérdés, hanem társadalmi felelősség is. 
Allergiásból is lehet élsportolóHa azt hinné az ember, hogy a rendszeres sport egyenlő az allergiamentes élettel – és így a hivatásos sportolók bizonyosan nem szenvednek semmilyen túlérzékenységtől –, akkor téved.
A legérzékibb filmek - Csók és (mű)könnyRengeteg kritika éri a romantikus filmeket (főleg a férfiaktól), mondván: közhelyesek, kiszámíthatók, nyálasak és túl sok bennük a rózsaszín… A lelkünk mélyén tudjuk, hogy ezeknek van is némi alapja, de kit érdekel?! A nők többsége ugyanis imádja az ilyen filmeket, a csókokat és a könnyeket – még akkor is, ha mi sírunk a végén.
Csábító praktikák SomávalAz érzékiség és csábítás nem a harisnyatartónál kezdődik. A megfelelő távolság, játékosság, illetve saját világunk megteremtése vonzerőnk kulcsa.
Képzeld el, amit kívánsz és kívánd, amit elképzeltél!A fogyás fejben dől el, mint ahogyan az életben minden változtatás, a cselekvés pedig e döntésnek megfelelően követi az elme utasításait. Aki nem hiszi, járjon utána és próbálja ki mekkora ereje van a gondolatainak. 
Hová kerüljön a veszélyes hulladék?Nem kell a lomtalanításra várni, hogy a nemkívánatos bútoroktól, hűtőtől, kiégett fénycsőtől és haszontalan társaiktól megszabaduljunk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/